2017. július 7-8-9.

Bemutatjuk: a Susato Régizene Együttes - két évtized Visegrádon

„Bemutatjuk” címmel új sorozatot indítunk honlapunkon azzal a céllal, hogy megismertessük látogatóinkkal a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok fellépőit. Elsőként a Susato Régizene Együttest ismerhetik meg.


A Susato Régizene Együttes – mely több mint 20 éve résztvevője rendezvényünknek – a Diósdi Eötvös József Általános Művelődési Központ volt diákjaiból és pedagógusaiból alakult 1992-ben. Előadásaikon korhű ruhákban lépnek fel, a zeneszámokat korabeli hangszerek kópiáin adják elő. Repertoárjukban középkori világi táncdallamok, európai és magyarországi reneszánsz táncok, reneszánsz madrigálok hangszeres átiratai, barokk táncok, valamint régi magyar táncdallamok és feldolgozásaik szerepelnek, utóbbiak a barokk és verbunkos korszakot idézik fel. Az együttes rendszeresen fellép a hazai és nemzetközi történelmi fesztiválokon, várjátékokon és egyéb, a historikus zenének helyet adó rendezvényeken. Életükben különleges helye van a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékoknak, amelyről így vallanak: „Felléphetünk bármilyen rendezvényen, de ez a hangulat, látvány és a valódi középkori forgatag csak itt van! Visegrádra mi hazajövünk…”




Az együttes tagjai

Kőhidi Tamás zenekarvezető (gitár, lant, furulya)

Koczkásné Kozma Orsolya (szopraninó, szoprán, alt furulyák- szólamvezető)

Szekeres Erika (fuvola-szoprán)

Kun Szilvia (tenor furulya)

Erdélyi-Varga Mariann (fuvola-tenor)

Görög Erika (basszusfurulya, ének)

Vida Vivien (ének, csörgő)

Görög Ottó (csörgő)

Koczkás Zsolt (ütőshangszerek)



<< Vissza a hírek oldalra